Versek és mesék


Némafilmet játszunk


Némafilmet játszunk. 

Nincsenek szavak.

Nem akarjuk elmondani.

Nem tudjuk kimondani.

Nem fogjuk megmondani.


Nincsenek könnyeink, 

de vannak könyveink.

Szavak, megint szavak.

Gondoljuk.

Érezzük.

Titkoljuk.

Magunkba zárjuk. 

(Rita)

A nagy út

szürreális mese

A nagy út

Szürreális mese, 2017. aug.

A nő mióta az eszét tudta az isteni tökéletességet kereste. Sokat vándorolt, sokat tapasztalt, néha pedig a képzeletében utazott. Egyik kedves belső képe, amely egyben vágya is volt, azt idézte, ahogy egy férfi bensőségesen, biztonságot adóan karjaiban tartja őt, ahol valóban megpihenhet. A nő azt gondolta, hogy egy ilyen ölelés maga lehet az isteni tökéletesség. Néha az is felmerült benne, hog mindez csak illúzió.

A nő kortalan volt, sokan túl szabadnak, függetlennek látták, aki sokat van egyedül, még akkor is, amikor vannak körülötte.

Amikor gyermekei felnőttek, jó szívvel el tudta őket engedni útjukra és egyben készülhetett az ő saját nagy útjára. Néha gyermeki boldogsággal tervezgette és látta, ahogy a szabadság madarai kirepültek testéből, máskor félelemmel töltötte el az előtte álló időszak és feladat nagysága. Egy idő után már semmi mással nem tudott törtődni, csak az út tervezgetésével. Mások flegmának, lenézőnek látták, de ő is észlelte magán, ahogy az önzőség, az önmagával, útjával való foglalkozás lassan élete minden területét bekebelezte. És egy napon végül felkészültnek érezte magát testileg-lelkileg.

Vitt magával többek között egy kardot is, amelyet a nagyapjától örökölt. Egy mestertől tanulta meg használatát, amelytől igazán különlegesnek érezte magát. A kard biztonságot adott számára, bár egyáltalán nem volt biztos benne, hogy ember ellen képes lenne használni.

Vándorlása során a legtöbb időt a természetben töltötte, az embereket, a nagyobb lakóterületeket igyekezett elkerülni. Egy-egy számára megkapó helyen hosszabb időt is eltöltött, de mindig mozgásban volt, előbb-utóbb tovább indult. És időközben kezdett homályba merülni az út célja, az isteni tökéletesség keresése.

Az úton mellészegődött egy madár, újra és újra felbukkant ott, ahol a nő táborozott. Félelmet keltő volt, nagy csőrével időnként lecsapott a mezőn előbukkanó pockokra, egerekre. A nő szeretett volna eltávolodni a madártól és ha már több napja nem tűnt fel a madár és kezdett megnyugodni, újra és újra ott keringett a rét fölött, ahol a nő járt. A nő nem tudta mire vélni a madár jelenlétét. Végül úgy döntött, hogy beszél vele, bár fogalma sem volt, hogyan tudna hozzákezdeni. A nő leült egy sziklára és várt. De tehetetlennek érezte magát, fogalma sem volt, hogyan tudná a madarat megszólítani. Már épp feladta, amikor megjelent a réten egy bennszülött férfi. Ott guggolt nem messze a nőtől, egymást nézték egy darabig. A nő hezitált elővegye-e a kardját, de megérzése szerint nem volt rá szüksége. És ekkor a madár rászállt a férfi vállára, egyértelmű volt, hogy hozzá tartozik. A természet és a benne élők nem bántották a nőt, de figyelték, követték, de még nem dőlt el, befogadják-e. A férfi láthatatlanul követte a madara segítségével. Az erő vagy tehetetlenség, mi a különb? - morfondírozott a nő magában. A tehetetlenség ereje a várakozásban nyilvánult meg. És a férfi értékelte ezt, barátságosan közelített a nőhöz. És valami átbillent.

Az elkövetkezendő napokat együtt töltötték, mint két bohókás, játékos gyerek. Szabadon és önfeledten. Aztán az egyik reggel nem jött többet a férfi. Elszomorította a nőt, de legbelül tudta, hogy ez elkerülhetetlen. Az elválás, a másik hiánya teljesen erőtlenné tette a nőt. Lefeküdt és elaludt, amely során különös álmot látott. Az álomban végtelenül egyedül volt, mintha a világ peremén állva érzékelné az egész univerzumot. Nyomasztó érzés volt, minden zavarosnak tűnt, hogyan került ide, mit tegyen? Álmában felállt és csak várt, széttárta kezeit a sötétben és elkezdte a légzését figyelni.

És minden egyes lélegzetvétellel eloldódott egy rész belőle és beolvadt a sötétségbe. Végül teljesen feloldódott a térben és érdekes módon nem szűnt meg, csak a teste. Egy volt mindennel és érezte, a helyén van.

Amikor felébredt mellette ült egy öregasszony, aki bűzös pipájából épp ráfújta a füstöt.

- Micsoda illetlenség - gondolta a nő. Már épp szóvá akarta tenni felháborodottan, de a nő elkezdett valami érthetetlen nyelven duruzsolni hozzá. Na de mit akar ezzel? És ahogy hallgatta, a nő egyszer csak elkezdett kacagni és kacagni a legnagyobb önfeledtséggel. Majd felállt és köszönés nélkül otthagyta az öregasszonyt. Maga sem értette, miért így reagált, miért így viselkedett, de különösképpen nem is érdekelte. Telve erővel haladt tovább az útján. Közben egyre többet gondolt a hazájára, az otthon maradottakra. De ment tovább. Ment és ment, bár egyre fáradtabbnak érezte magát és már nem is értette, miért is nem megy haza.

Homályos sejtése szerint még egy medvével kellett volna találkoznia, de nem jött össze. Arra gondolt, nem kell mindennek megfelelnie, ami felszabadító érzés volt. Így hát hazatért a hosszú út után és már nem kereste tovább az isteni tökéletességet.